Rólunk

A történetet/bevetések sorait négy tehetséges lány írja. Személyes dolgokat, mint például a nevük, nem igen szeretném megadni. Ezért csak a monogramjukat fogom megosztani veletek.

Mint már említettem négy személy írja a blogot, akik színt úgy megtalálhatóak a szereplőgárdába:
Dorina Holmes -mint V.D.
Rebeka Holmes - mint V.R.
Vivien Holmes - mint T.V.
Mónika Holmes - mint P.M.

Most egy kicsit mesélünk magunkról, hogy jobban megismerjetek és ha különböző szemszögekből olvasol, akkor jobban megértsd, jobban élvezd, úgy mintha az adott személy bőrébe bújtál volna!

Bemutatkozás - Sziasztok a monogramom V.D.!
Szép napot, ismeretlen, vagy épp ismert emberke, ki olvassa soraimat. Dorina lennék, imádom a keresztnevemet, ezenfelül szeretek hiperaktívnak tűnni. De ezt itt, és most elárulom, hogy soha, semmit se élvezek, sőt, inkább halálra unom magam. Kiskorom óta nem akarom elhinni, hogy ilyen unalmas az élet, amit élünk. Persze filmekben, mesékben, animékben teljesen más a helyzet, épp ezért vagyok féltékeny azokra a kitalált személyekre, kik bennük szerepelnek.
Tizenöt éves vagyok, lassan betöltöm a tizenhatot. Hallottam róla, hogy az is egy különleges szám, mint a tizennyolc, de még mindig ott vagyok, hogy miután elmúlt augusztus 27.-e minden ugyanolyan unalmas lesz, mint előtte volt.
Nos, csak azért, hogy ne csak unalmas életről filozófiáljak nektek, beszéljünk arról, hogy mi leszek, ha nagy leszek. Haha, tudom, hogy akkor is unalmas lesz az életem, éppen ezért szeretnék író lenni, hogy egy szebb, izgalmasabb, élettel teli Világot írjak meg magamnak, és mindenki másnak, aki rajtam kívül, vagy épp velem együtt unja az életet. 
Bemutatkozás - Sziasztok a monogramom V.R.!
...
Bemutatkozás - Sziasztok a monogramom T.V.!
...
Bemutatkozás - Sziasztok a monogramom P.M.!
 ...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése